Startup Labor

Gondolatok a startup világ mindennapjairól. Bennfentes tudósítás egy olyan mikrokozmoszból, ahol még mindenki a sikerre vágyik.

Startup könyv neked!

Irtam neked egy könyvet, töltsd le!

startupkonyvkicsi.jpg

Friss topikok

Címkék

Művészet és informatikai technológia találkozása

2014.11.14. 21:41 startuptanácsadó

″A művészet és a technológia párosítását célzó kiállítás létrehozása igazi kihívás volt számunkra, amelyhez mindenekelőtt informatikai szaktudásra volt szükség. Olyan koncepció jött létre, amely a technológiát művészetté alakítja.
Meggyőződésünk, hogy a műalkotások bemutatásának ez az innovatív módja a jövőben galériák, irodák és akár lakóhelyiségek számára is elfogadott lesz" - mondja Oros Péter, a Qualysoft csoport elnöke.

Aki eddig sokkal szívesebben tekintett meg egy filmet a legkorszerűbb okostévén, mintsem művészeti alkotásokat nézegessen egy galéria falán, mostantól ötvözheti a kultúrát a technológiával. Hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő informatikai vállalkozása, a Qualysoft ugyanis bécsi székházában kísérletet tett a művészet és a legmodernebb technológia találkoztatására. A cég QualysmArt névre keresztelt kiállításán fiatal művészek alkotásait mutatta be. 
Műalkotások síkképernyős tévéken
A látogatók táblagépeken és síkképernyős tévéken tekinthették meg a magyar és különböző közép-európai országokból érkezett külföldi alkotók különleges munkáit. A virtuális és a fizikai találkozása teljesen újszerű élménnyel ajándékozza meg a kultúrára és technológiai újdonságokra fogékony érdeklődőket.

A Qualysoft olyan vizualizációs megoldást dolgozott ki múzeumok, galériák és más kiállításokat szervező intézmények számára, melynek segítségével digitális formában is megjeleníthetik a művészeti alkotásokat. A fejlesztés jóvoltából a Samsung okostévéi okoskijelzőkké alakíthatók át, amelyeken önálló képeket, illetve egy-egy kép vagy videó egyes részleteit is meg lehet jeleníteni.

A művészet XXI. századi formája
Egy másik fejlesztésük, az úgynevezett QualysmArt Digital Signage segítségével pedig különböző képek, videók és más tartalmak érhetők el, rendezhetők és továbbíthatók egy felhő alkalmazás segítségével. A kijelzőn nemcsak önálló képek, hanem – mivel egy csoport összes tévéje ismeri egymás helyzetét – nagy fotók és videók különálló részletei is megjeleníthetők segítségével.

A rendszer gyorsan és egyszerűen telepíthető Samsung LDC-televíziókra, az ott futó reprodukciók a művészet demokratizálását jelenthetik, hiszen valóban bármikor és bárki számára elérhetőek. A mű nem juthat el mindenhova, vetített képe viszont ott is elérhető, ahol eddig lehetetlen lett volna bemutatni. Az intelligens kijelzők egyre jobban elterjednek, de kereskedelmi alkalmazásuk meglepően alacsony. Az applikáció tetszőleges számú eszközt képes kezelni, ráadásul változó képeket lehet bemutatni nyilvános helyeken.
A Qualysmart az okostelevíziók és a felhő alapú adattárolás előnyeit ötvözi, nem helyben tárol, minden képet és videót letöltve jelenít meg. Ráadásul személyre szabható az applikáció, és a kép bármikor, bárhonnan megváltoztatható. Használatához semmilyen egyéb hardware-re nincs szükség.

Az okoskiállítás rendezője helyben is megtervezheti a galériákat, de akár a távolból is irányíthatja, egy okostelefon segítségével. Bármilyen eszközt használ, egy kezelőfelületen beállíthatja a galériákat és kiállításokat, akár egyetlen mozdulattal. Ráadásul a kijelzőn nemcsak önálló képek, hanem – mivel egy csoport összes tévéje ismeri egymás helyzetét – nagy fotók és videók különálló részletei is megjeleníthetők.
A Qualysmart rendszer külső adatok fogadására is alkalmas, összekapcsolható az ügyfélszolgálati kiszolgáló rendszerrel vagy más kereskedelmi alkalmazással. A vetített képek, montázsok és kollázsok a lehető legegyszerűbb módon, drag & drop módszerrel mozgathatók. Mivel az alkalmazás külső adatbázisokhoz is képes kapcsolódni, ezért üzleti célú vizualizációs megoldásként is használható.

 

 

Szólj hozzá!

Diginote: e-notesz Á-tól Z-ig

2014.08.26. 10:42 startuptanácsadó

A Diginote kutatási projekt a jegyzetelés megújításának céljával indult, eredményként egy speciális táblagépet fejlesztettünk ki, amely kiváltja a hagyományos, tollal papírra írott jegyzetelést.

Eredeti célunk olyan kézi célszámítógép kifejlesztése volt, amely digitális papír és tinta alapú jegyzeteket készített volna. Ám a kutatás során számos teszt bizonyította, hogy a felhasználók széles köre jobban kedveli a saját mobileszközén a karakteralapú szövegbevitelt, mert azt pontosabbnak és gyorsabbnak érzi, mint az írott szöveg rögzítését.
Az adattárolás és keresés módját ennek megfelelően még a prototípus kidolgozása előtt átterveztük, amíg a tervezett szövegbeviteli feladatok folytak.

A projekt négy, egymásra épülő és egymást követő munkaszakaszból állt:


1. Technológiaelemzés

Itt a rendelkezésre álló kijelzőket és beviteli módokat elemeztük, a célokat egyesítő lehetséges műszaki megoldásokat keresve. Ebben az előkészítő munkafázisban abból indultunk ki, hogy a kijelzőknél a kisebb áramfelvételű, stylusszal írható felületű, képernyők lesznek ideálisak, a beviteli módoknál a folyóírás felismerése lehetséges lesz, szoftveresen pedig mind iOS-re, mind Androidra és MS Windowsra tudunk fejleszteni. A későbbiekben kiderültek ezek a feltételezések árnyoldalai.

2. Proof of concept fejlesztési szakasz: a koncepció bizonyítása

Vagy inkább módosítása. A kutatások e fázisában ugyanis szoftveres tesztnek vetettük alá az egyes eszközöket. A kijelzőkről kiderült, hogy minél kisebb az energiaigényük, annál rosszabb  a reszponzivitásuk, így a tollal húzott vonalak csigalassúsággal követik a tollat. Egy lendületes kézírásnál ez azt jelenti, hogy a mondat végére érve jelenik meg az első szó a „papíron”. A stylusokról kiderült, hogy a kapacitív kijelzőkön való használatnál az írás kicsit sem emlékeztet a tollal papírra való írásra, a rezisztív kijelzőkön viszont számtalan hibával halad a jegyzetelés (a csukló vagy az ujjak érintését is veszi a kijelző). Az operációs rendszerek esetében teljesen eltérő a fejlesztési környezet, tehát az Androidnál a beviteli mód billentyűzet szinten bővíthető, ugyanez a többi rendszerre nem igaz. Mindezek mellett a fejlesztési tervet nem kellett feladni, de újabb ötletekkel vágtunk neki a megvalósításnak.

3. Szoftverfejlesztés

Az idei év eleje szólt a szoftverfejlesztésről, amelynek keretében a beviteli felületet alakítottuk ki Android platformon. Idő közben korszerűbb felhasználási lehetőségeknek is teret kellett adnunk, így egy felhőalapú tárolási lehetőséget is kialakítottunk, amire a NOREG Kft. által fejlesztett motort használtuk fel. A szoftverben kialakítottuk a tárolandó egységeket, azaz a jegyzetfájlokat, illetve az azok részét képező logikai egységeket, a felhasználókezelést és a megjelenítés alapvető szabályait.

4. Prototípusfejlesztés

Utolsó fejlesztési lépésként kifejlesztettünk egy szoftvert, amelyet a tervezett célhardveren kívül más eszközökön is, tableteken vagy akár mobiltelefonokon is futtatni lehet, illetve kifejlesztettünk egy olyan, egyedi tokozású leegyszerűsített tabletet, amelyre csak a Diginote szoftverét telepítettük fel. Így olcsón tartható terméket hoztunk létre. A prototípus szoftvere nem csupán bittérképalapú, grafikus bevitelre képes, hanem más, ismert szövegbeviteli módokra ugyanúgy alkalmas, sőt a korábban végzett tömeges grafológiai tesztek eredménye alapján a felhasználók nagyobb százaléka a készülékén megszokott beviteli módot gyorsabban és pontosabban használja, mint a kézírását. A teszteredmények egyértelműen igazolják, hogy a szövegbevitel pontossága és a bevitel sebessége egyértelműen a karakteralapú bevitel felé billenti a mérleg nyelvét. A modern felhasználó tehát a jegyzetelésnél inkább pötyög (virtuális billentyűzeten gépel), mint körmöl. A projekt céljainak kiegészítése, kiterjesztése nyomán a Diginote alkalmazási köre jelentősen bővülhet, így piaci lehetőségei is ígéretesek.


Üzleti Rendszerek Kft. 

1068 Budapest, Benczúr u. 47.

www.digitalisnotesz.hu
www.uzletirendszerek.hu



diginote201.pngszechenyi.jpgmagyarmeguj.jpg

Szólj hozzá!

Elkerülhető a tumultus és olcsóbb a karácsonyi ajándék a webshopokból

2013.12.17. 08:49 startuptanácsadó

Célszerű minél hamarabb leadni a karácsonyi ajándékrendelést valamelyik webshopban, hogy a megrendelt termékek biztonsággal megérkezzenek az ünnep előtt. Most különösen is érdemes a neten vásárolni, hiszen a legnagyobb hazai e-kereskedők részvételével a SzEK.org közös kedvezményrendszert indított „Vedd a neten!” néven.

Az akcióban résztvevő webshopok bármelyikében a vásárlók bankkártyás fizetéssel jelentős kedvezményekre jogosító utalványokat kapnak, amelyeket a programhoz csatlakozott más e-kereskedőknél válthatnak be. A netes vásárlás így nem csak kényelmesebb, de olcsóbb is lehet, ráadásul ha a megrendelt termékekkel nem vagyunk elégedettek, 8 munkanapon belül indoklás nélkül visszaküldhetjük.

A hagyományos kereskedelemben már régóta jól működő „kuponfüzetek” mintájára az e-kereskedelem meghatározó szereplőit tömörítő Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (SzEK.org) olyan, egyedülálló kedvezményrendszert indított, amelyben a résztvevő webshopok egymás vásárlói számára nyújtanak egyedi kedvezményeket.

A programhoz csatlakozó partnerek között megtaláljuk a legnagyobb hazai e-kereskedőket, így többek között az Extreme Digital-t és a Shopline-t, de az egész karácsonyi ajándékvásárlást is elintézhetjük kedvezményesen, akár több tízezer forintot megtakarítva. Vehetünk például játékokat (JátékNet.hu), felnőtt- (brands.hu,Harisnyadiszkont) és gyerekruházatot (Ruhafalva,Eboszi), de élelmiszert (G'Roby) és repülőjegyet is (Repjegy.hu).


A kedvezmények megszerzéséhez a vásárlóknak nem kell mást tennünk mint valamely Vedd a neten! partnershopnál vásárolni és a PayU online bankkártyás fizetést használni. A sikeres fizetés után azonnal megjelenik három kedvezményes ajánlat, amelyből egyet választhatnak, de akár át is adhatják egy barátjuknak. A kedvezmények kereskedőnként változóak, de alapvetően két csoportba sorolhatók: fix összegűek vagy százalékos mértékűek. A rendszer igyekszik olyan ajánlatokat tenni, amelyek az előző vásárlás alapján valószínűsíthetően érdeklik a vásárlót, vagy olyan webshopba szólnak, ahol még nem vásárolt korábban.

„A programban csak olyan e-kereskedők vehetnek részt, amelyek megfeleltek a Vedd a neten! Webshop minősítésen, tehát megbízhatóak és minden tekintetben betartják az online értékesítésre vonatkozó jogszabályokat” - mondta el Kis Ervin Egon, a SzEK.org elnöke. Váradi János, a kedvezményrendszert támogató PayU Magyarország ügyvezető igazgatója hozzátette: „A Vedd a neten! partneri körének elérhetővé tesszük a kényelmes, egykattintásos fizetést, ami lehetővé teszi a vásárlóknak, hogy bankkártya-adataikat csak az első használatkor kelljen megadniuk. A PayU Magyarországon egyedüliként vezette be ezt az innovatív fizetési megoldást, amivel számos közismert e-kereskedelmi oldalon találkozhattak már a vevők külföldön.”

Megbízható webshopok
A SzEK.org a Vedd a neten! program keretében több szintű, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság(NFH) közreműködésével kidolgozott minősítési rendszert vezetett be még 2012-ben, hogy segítse a fogyasztókat a megbízható webshopok megtalálásában. A minősítő tanúsítvány célja, hogy erősítse a közel 2 millió interneten vásárló fogyasztó bizalmát és szélesebb közönség felé is kaput nyisson a biztonságos online vásárlásokhoz. A Vedd a neten! kezdeményezéshez az e-kereskedelmi piac meghatározó szereplői is csatlakoztak.

A Vedd a neten! kedvezményrendszerhez csatlakozott e-kereskedők listája megtalálható a veddaneten.hu/kedvezmenyek oldalon.


A karácsonyi kedvezmény-kampány egyébként egészen december 23-ig tart, de jövőre több kampányt is terveznek, kibővült partneri körrel. Azonban ha az ajándéktárgyakat a karácsonyfa alatt szeretnénk látni, célszerű a rendelést nem az utolsó pillanatokra hagyni, mivel a házhoz szállítás bizonyos termékek esetében néhány napba beletelik – figyelmeztetett Kis Ervin Egon, aki a netes vásárlás előnyeiről szólva kiemelte még azt is, hogy az internetes vásárlás esetén a termékek jobban összehasonlíthatók, emellett ha az ajándék mégsem megfelelő a megajándékozott személynek, a kézhez vételtől számított 8 munkanapon belül elállhatunk a vásárlástól, vagyis visszaküldhetjük az adott árucikket a kereskedőnek, aki köteles azt visszavenni.

Szólj hozzá!

Kvantumkémiában kutatnak a magyarok

2013.11.28. 22:19 startuptanácsadó

Nagy sebességű kvantumkémiai számítások gyorsításán dolgozik a FETI Kft. és a Pázmány Egyetem kutatócsoportja. A kvantumkémia ipari alkalmazása a 2000-es években kezdődött el, s azóta számos, az adott iparágban meghatározó vállalat folytat kvantumkémiai szimulációt (pl. BASF,  Samsung,  Toyota Motors). A kvantumkémia módszereit számos gyógyszergyár is alkalmazza gyógyszermolekulák kifejlesztésére, a nehéz és költséges kísérletek helyett.

A kvantumkémiai módszerek szoftver és hardver igénye azonban óriási, és ez a módszerek elterjedésének legnagyobb akadálya. A számítástechnika legújabb trendje szerint a számításigényes feladatokat sokprocesszoros grafikus feldolgozóegységekkel (Graphics Processing Unit - GPU) igyekeznek megoldani. Ez a folyamat speciális programozási modellek alkalmazását jelenti.

Jelen projekt célja a kvantumkémiai programok leginkább időigényes részének, az integrálszámításnak GPU alapú megoldása. A kutatók több GPU-val felszerelt számítógépet összekapcsolva csökkentették a számítási időt és a költségeket. Így a jelenleg vizsgált molekuláknál jelentősen több atomot tartalmazó molekulákon lehet kvantumkémiai számításokat végezni, amire mind az iparban, mind a kutatásban igen nagy igény van. Hosszú távon a projekt elősegítheti olyan nagy horderejű problémák megoldását is (a teljesség igénye nélkül), mint a hatékony gyógyszermolekulák kifejlesztése, fehérje és gyógyszermolekula kapcsolódásának szimulációja, hatékonyabb napelemek létrehozása és a molekuláris bionika eddig megoldatlan problémáinak megoldása.

A PPKE-ITK és a FETI Kft. az említett szoftverrendszer kifejlesztését a „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása a közép-magyarországi régióban” című pályázat keretében a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból (Pályázati azonosító: Kvantumkémiai számítások jelentős gyorsítása GPU alapú párhuzamos, Gauss-bázissal működő integrál modul kifejlesztésével KMR_12-1-2012-0202) valósítja meg.

UJNFULOGO.jpg

Szólj hozzá!

Elment egy igazi kisvállalkozó

2013.08.25. 19:48 startuptanácsadó

Dr. Szirmai Péter a Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési központjának alapítója, szellemi vezetője, sokunk mentora, nehezen viselt betegség után, hatvanhat éves korában, 2013. augusztus 22-én elhunyt. A hír tulajdonképpen ennyi... 

Ami mögötte van az ennél sokkal több egy élet, egy ember, aki a KKV-kért, a vállalkozásokért élt. A Spinoff Klub, a "Közgáz" számos vállalkozás fejlesztést célzó kurzusa. Irányadó elme volt. Ha a mai szemmel nézzük igazi startupper volt, igazi formabontó egyéniség, aki jól látta, hogy mennyire fontos a vállalkozások és az egyetem együttműködése.

Szirmai_1.jpg
Felnevelt egy generációt, tanítványainak pontosan átadva a kisvállalkozásokba vetett hitet, az igazi vállalkozói szemléletet. Számos cikk, publikáció bizonyítja, hogy a pontosan értette milyen szerepet játszhatnak a spinoffok a innováció folyamatában, elgondolásai tökéletesen illenek az innovatív vállalkozások jövőképébe.

Szomorú szívvel írom ezt a bejegyzést, mert elvesztettünk egy nagy magyar innovátort, aki az egyetemi innovációs folyamat úttörőjeként írta be a hazai vállalkozás fejlesztés történelemkönyvébe.

Nyugodj békében!


 

3 komment

Amatőr vs. Profi startupper?

2013.08.25. 10:47 startuptanácsadó

Az eredeti cikk 101 pontjából kettő...  Nem titkolom, szeretném a véleményeteket kiprovokálni...

Mit gondoltok az alábbi definiciókról?

What is the sign of an amateur?
– Asking for an NDA.
– Trying to raise VC money before product or customers.
– Having fights with partners in the first year. Fire them or split before anything gets out of control.
– Worrying about dilution.
– Trying to get Mark Cuban to invest because “this would be great for the Dallas Mavericks.”
– Asking people you barely know to introduce you to Mark Cuban.
– Asking people for five minutes of their time. It’s never five minutes, so you are establishing yourself as a liar.
– Having a PowerPoint that doesn’t show me arbitrage. I need to know that there is a small chance there is a 100x return on money.
– Catch 22: showing people there’s a small chance there’s 100x return on their money. The secret of salesmanship is getting through the Catch 22.
– Rejecting a cash offer for your company when you have almost no revenues. Hello Friendster and Foursquare.


What is the sign of a professional?

– Going from bullshit product to services to product to SaaS product. (Corollary: the reverse is amateur hour).
– Cutting costs every day.
– Selling every day, every minute.
– When you have a billion in revenues, staying focused. When you have zero revenues, staying unfocused and coming up with new ideas every day.
– Saying “no” to people who are obvious losers.
– Saying “yes” to any meeting at all with someone who is an obvious winner.
– Knowing how to distinguish between winners and losers (subject of an entire other post but in your gut you know — trust me).

Sokat kritizáljuk a befektetőket, de vajon mi startupperek jobban állunk profizmus területén?
Ha sokkal profibb akarsz lenni, érdemes elgondolkodni ezen... vagy legalább egy jó tanácsadót keresni. 

Ja és a házi feladat... 

lean.png

Az eredet rajz itt tanulmányozható... 

1 komment

Címkék: startup befektető lean Techcrunch

A startup, amit még a Lean módszer kitalálója is ajánl

2013.08.21. 13:53 startuptanácsadó

A Tresorit jobban teljesít, legalábbis úgy tűnik, hogy a tavaszi-nyári időszakban számos sikert sikerült elérnie a biztonsági megoldást kínáló csapatnak. Kíváncsiak vagytok, hogy milyen módon lehet eljutni a CNN Money címoldalára, vagy hogyan lehet bekerülni Steve Blank startup ajánlójába?

Igazi startup titkok ezek, vagy a kitartó munka gyümölcsei? A helyzet az, hogy mindkettő. Igazán nincs benne semmi nagy titok, annyira nincs, hogy bátran el merem mesélni nektek, hogy miként születnek meg az ilyen nagyszerű eredmények.

Évek óta dolgozunk együtt
Ismerem évek óta a csapatot, mondhatom, akkor összebarátkoztunk, amikor a nagy tervek még csak készültek. Sokat beszélgettünk már az elején is. Mostanában pedig amikor szükség van a munkámra azonnal megkeresnek. Szeretek velük dolgozni, mert megvan bennük minden, ami ahhoz kell, hogy világ legjobbjai közé kerüljenek.  

Meglepő lehet, de a Tresorit egy BME-s egyetemi kutatás végeredménye. Nem csak koptatva a padokat néhány jó barát kitalált valamit és bejött nekik. Én már akkor találkoztam velük, amikor már elhitték nekik komoly emberek is, hogy működni fog amit kitaláltak. Utána következtek a publikációk, egyetemi eredmények, majd a nemzetközi konferenciák. Rengeteg munka vezetett egyáltalán odáig, hogy az alapokat lerakták. (Aki tehát azt hiszi, hogy egy hetes munkával sikeres startupot alapíthat most nyugodtan hagyja abba az olvasást.) Lehet-e egy ennyire bizonytalan világban biztonságosan tárolni bármit is a felhőben?

Nagyon komolyan sikerült az elméleti részt kidolgozni, de hátra volt a gyakorlat. Ez mindig a legnehezebb. Az ötletből a gyakorlati bevezetésig hatalmas munkát tettek a projektbe. Közben többször beszéltünk, de nekem még nem igazán volt feladatom. Egy ötletet általában még nem lehet a médiába cipelni. 

Aztán megtörtént az áttörés, találtak az ötletükben hívő embereket, befektetőket. A legjobb magánbefektetők álltak melléjük és látták el ötleteikkel a csapatot. 380 millió körüli összeggel indultak neki a világ meghódításának. Ez jó sok pénz gondolhatja bárki, de a matek azt mutatja, hogy ha sok fejlesztővel kiváló terméket csinálsz ez elég kevéske... 

Hogy lesz egy hír önjáró? 
Egy szép napon felhívott Lám István a csapat vezetője és azt mondta, hogy elkészültek a termékkel. Ideje lenne megosztani világgal a hírét. Összeültünk volt egy jó ötletük arra, hogy mit mondhatnánk a világnak, kiagyaltunk egy stratégiát és szépen végigmentünk a kitalált bevezetési folyamaton. Persze ehhez sok minden kellett, hiszen a magyar média kiváló tevékenységét megelőző sajtótájékoztatónak jól kellett sikerülni, ki kellett találni a hírértékű üzenetet, és az egészet össze is kellett gereblyézni. 

Az ötlet az volt, hogy mindenki értékelni fogja, ha adnak egy 10 000 dolláros díjat a szolgáltatást meghackelő hackernek. Ez mondhatni bátor dolog, de mi van, ha az első nap elbuknak? Most már elárulhatom, volt forgatókönyv arra is. Kijavították volna a hibát és elmondták volna a világnak, hogy megtalálták a rést a pajzson. Szerencsére nem kellette a B tervet (eddig) elővenniük. (Az biztos, hogy kommunikációs szempontból nehéz kérdések voltak, hiszen a sikerük múlott ezeken a döntéseken.)

tresorit.jpg

Az itthoni újságíróknak és a felhasználóknak tetszett a sztori és persze az ingyenes kipróbálási lehetőség is segítette, hogy eljussunk sok helyre, sok emberhez. Ettől persze a Dropbox-nak még nem remegett meg a pozíciója. :-)

Aztán jött a szerencsefaktor, amely a kitartó munkához szívesen szegődik a tapasztalataim szerint. Kiküldtük néhány amerikai újságírónak a hírt. Aznap beütött a ménkű... sok ezer felhasználó rontott rá az éppen elindult Tresoritra, élesbe téve az eddigi elméleti terhelésteszteket.

A Google persze azonnal első találatként hozta a hírt, amely kikerült a LifeHackerre, a GigaOmra és a CNN Money-n is ott voltak. Elképesztő számú felhasználó érkezett egész héten. Az egész csapat levelekre, Twitter üzenetekre válaszolt és napokig szinte alvás nélkül dolgoztak. 

Lement az első kampány... persze még voltak utóhatások, a CNet a Google Drive helyett ajánlotta a Tresoritot, a Lifehacker meg a világ legjobb biztonságos felhőszolgáltatásai közé sorolta a csapatot. Itthon a Chip magazin kiajánlotta olvasóinak, és nemzetközi blogok tucatja másolta le a hírt, ami vitte önmagát. A Dropbox pedig már idegeskedhetett, mert mindenki azt mondta, hogy jön a vetélytárs.

Miért ajánlja Steve Blank a Tresoritot?
Sok véletlen vezet a sikerhez, vagy a bukáshoz. Azt hiszem ez az út most inkább a siker felé vezet. A botrány először nem volt szem előtt. Egy Snowden nevű pasas előállt azzal, hogy az amerikai titkosszolgálat mindent lát. Na bumm. Városi legendák tömegei, összeesküvés elméletek tucatja is szólnak erről. Ezt azonban a fiatalember be is bizonyította. Sáros lett az összes nagy, a Google, az Apple, a Microsoft, a Skype... stb.

Hirtelen mindenki megijedt, hogy látnak mindent, ellenőriznek mindent. A napokban bezárt két titkosított levél szolgáltató egyike odáig ment, hogy felejtsd el adataid titkosságát, ha amerikai érdekeltségű cégnél őrzöd azokat. A Tresorit nem amerikai érdekeltség. :-) Ez most jó. Ráadásul az, hogy nem látnak bele a jelszavaid mögé, az most külön előny. Nem ismerik senki jelszavát. Nem tudnak turkálni az adataidban. (A titkosszolgálat sem) 

Sokat gondolkodtam rajta, hogy a hirtelen jött lehetőséget miként használjam ki. Így amikor azt ajánlotta Patrick Vlaskovits, hogy ha van egy jó startupom kerüljek fel Steve Blank oldalára, jó ötletnek tűnt. (annyit tudj róla, hogy a Lean egyik legjobb arca magyar származású, sőt még beszél is magyarul és a felesége is magyar). 

Felkerestem Steve Blank weboldalát és nézegettem az ott ajánlott szolgáltatásokat. Van köztük sok hasznos, de egyik sem volt magyar. Szóval fogtam magam és írtam egy levelet Stevenek, hogy van itt egy ilyen ami biztonságos és jó cucc. Majd el is felejtkeztem róla...

blank.jpg

Kb. egy héttel később jött egy válasz... nem hittem a szememnek. Annyi állt benne, hogy "done". Négy betű, kész. És ott díszeleg most is az oldalon, a "secure dropbox alternative" felirattal. A Dropbox alatt, a Tresorit, a Dropbox biztonságos alternatívája... 

Webit startup verseny Isztambulban...
Óriási startup verseny és konferencia, olyan amilyet itthon talán sosem rendezünk majd. Ott kellene lenni. Most elég jól állnak, mert a hetedik hely elég jó a közönség szavazásban és mint tudjuk Facebook szavazásban verhetetlenek vagyunk, de még majdnem két hét van a végéig.

Jó lenne ezt most is bebizonyítani, mert mintegy 200 induló közül csak a legjobb 10 kerül a döntőbe. A versenytársak portugálok, románok, indiaiak, örmények, arabok, törökök. Szeptember másodikáig bebizonyíthatjuk, hogy tényleg képesek vagyunk egy kicsit összefogni valamiért. 

Tegnap majdnem százan szavaztak a Tresoritra, és én nagyon hiszek benne, hogy be tudnak kerülni a legjobbak közé és a sok száz vetélytárs ellenére sikeresen teljesítenek majd a versenyen is. Jól jönne most egy kis segítség, meg szerencse, ahogy eddig is. Ha segítenél te is szavazz a Facebookon keresztül itt!

Ennyi a titok, de persze minden startupnak más utat kell bejárni. Ahhoz, hogy sikerre vigyél egy projektet nem ártanak olyan társak, segítők, akik kívülről látják a dolgaidat. Ha ilyenre  van szükséged szólj, keresünk egyet. :-)
Mail nekem: turcsantamas@gmail.com

tresorit2.jpg 

Szólj hozzá!

Címkék: startup lean Tresorit Webit Steve Blank

Nem vagyunk a startup térképen

2013.08.15. 06:01 startuptanácsadó

Nem vagyunk sehol, nem látszunk. Kicsit sem. Három éve sem voltunk, most sem. Ez gáz. Egész Kelet-Európa sehol sincs, mintha nem is létezne itt semmi. Kész ennyi. Szerintetek hogy lehetne ezen változtatni? Mit kellene csinálnunk, hogy valaki arra felé észrevegye, hogy létezünk? Csehek, Lengyelek, Románok, Törökök, Osztrákok, Magyarok... Igen nagy betűvel! Hahóóóó! Itt vagyunk! A térkép nagyban is elérhető itt...  (sajnos attól hogy nagyobb még nem látszunk rajta.)

the-worlds-20-hottest-startup-scenes.jpg

Szólj hozzá!

Hova menjek a startupommal?

2013.08.14. 11:31 startuptanácsadó

Ez a kérdés vetődik fel nap-mint nap azokban, akik el szeretnék kezdeni valahol a startup világba való beilleszkedést. Még nincs is startupom, de van egy jó ötletem, mit csináljak vele? Elképesztő mennyiségű kérdés válaszok nélkül... 


Ha engem kérdeznél, azt mondanám, először gyere el valamilyen rendezvényre, meet-upra, meet-offra... mielőtt erre is feltennéd a kérdést, hogy hova? összeszedtem néhány helyet, ahol találhatsz társakat, segítőket, angyalokat... meg mindenfélét, amire szükséged lehet.

Ha a sokatmondó kép nem segítene... keress meg bártran. Kérdezz itt vagy mailben. turcsantamas@gmail.com

2 komment

Indítsunk startup rádióműsort!

2013.08.09. 20:05 startuptanácsadó

Szerdán adtam egy 7 perces interjút a Klubrádiónak. Komoly visszhangja volt a hallgatók között. Pénteken behívtak a reggeli gyorsba igen csak hosszúkás interjúra. (Péter szerint a Reggeli Gyrosba.) Meglepően jó volt a hatása.

Jó volt, mert azt éreztem, hogy sokan hallják. A rádiózás egyébként sokban hasonlít a kezdő vállalkozásokhoz... Azt reméled, hogy sokan hallják meg az üzeneted, de csak a nap végén tudod meg, hogy valójában mennyien is hallották.

Régóta mondogatom, kell egy startup rádióműsor... volt már egyszer, hogy majdnem összejött. Jó lenne, ha lenne, hiszen akkor olyanok is megszólalhatnának, akik eddig nem voltak kicsit sem reflektorfényben. Tanulhatnánk egymástól, kérdések születhetnének, amelyekre válaszokat is tudnánk adni.

Radio-studio.jpg
Szerintem a rádió ma is kiváló üzenetközvetítő. Nem beszélve az online rádiókról. Rétegigényeket is kielégíthetnénk. A vicces rádiók mellett lehetne érdekes, és értékes rádiónk is. Ezt komolyan gondolom, hogy érték lehetne startupper körökben.

A döbbenet a nap vége, a Klub Rádió hallgatói között sokan vannak, akik ötleteket rejtegetnek, dédelgetnek. A mai adás után kiderült, hogy mindenki szeretne sikerese lenni. Azok is, akik nem tudják, hogy startupperek és a reggeli gyorsot hallgatják...

Nagy példaképem Alexander Field történetei jutnak eszembe ilyenkor, amelyekből rengeteget tanultam én is. Azt hiszem Eric Ries és Steve Blank mellett az ő gondolatai jutnak eszembe rendszeresen. Jó lenne úgy mesélni időnként mindenkinek... csak sztorizni a világ dolgairól.

Estére öt új projekt jelentkezett nálam, elképesztő ötletekkel. Volt aki felhívott, volt aki a Facebookon kattintott rám, volt aki levelet írt. Éljenek a rádióhallgató zsenik! Ki mondta, hogy nincs elég utánpótlás itthon? (hmmm... én.) Na jó... kell nekem az a rádió műsor. Te mit szólnál hozzá, mire lennél kíváncsi, kit hallgatnál meg szívesen?

Találjuk ki közösen, a többi majd jön magától.

1ikon.png

klubrádió.jpg

Mellékelem az adás hanganyagát, mert hátha nem hallottad... 


A Műsor eleje itt és vége meg itt... Közepe is volt csak azt elosztottuk kétfelé.... 

Ui.

Mégegyszer 

elnézést Galamb Józseftől... akit Galambosnak tituláltam következetesen.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása